Szept.9., 10., 11.

2007 május 20. | Szerző: pilincka |

Szept.9.

Észbontó, hogy telik az idő, tegnap volt az 1. hete, hogy itt vagyunk.

Nemrég reggebédeltünk, merthogy mindig beledumálunk-röhögcsélünk az éjszakába, tegnap is ma feküdtünk le. Ez nem baj, hisz rengeteg a kidumálni valónk. Főleg I. viszi a szót, mesél az itteni életükről, az indulásról, az opálföldekről, ahol hosszú ideig éltek. Készülünk meglátogatni az opálföldet is. Irtó kíváncsi vagyok. Most végülis igazán közelről nézhetjük az itteni életet, másként látjuk (naná), mint ahogy az ember leveleken keresztül elképzeli, no meg levélben sem lehet mindent leírni. 

Adtunk egy kis melót MosóMasának is (vajon mikor száradnak meg a cuccaink ebben a hülye hűvös, esős időben?), takarítottunk is.

Még mindig eszetlen hideg van, most itt du. 3/4 2 van, és nagyon fázunk. Egymáson vihogunk, hisz -miután mi ide a melegbe jöttünk, leginkább nyári cuccokat hoztunk-, így minden melegebbnek tűnő cuccot magunkra húztunk. Mondanom sem kell, hogy igen kacifántosan nézünk ki :o). Mint pl. hugom, aki a fiától Egyiptomból kapott hétmérföldes köntöst vette fel a sok cucc tetejére, így mint egy különlegesen színes henger vonul fel, s alá, a frászt hozva rám és I. cicájára. Egyetlen szerencséje, hogy mindezt ellensúlyozandó, na meg melegítési célzattal éppen boros teát gyárt a konyhában :o) . Atyaviág, remélhetőleg nem állít be I. valamelyik ismerőse, mert akkor látna csak csodát. Szerintem sosem mosnánk le magunkról, hogy ilyen ortopéd módon öltöznek Magyarországon :o), mint ahogy most kinézünk. Mindenesetre mi remekül szórakozunk magunkon és egymáson.

A jó kis boros teával, papírzsepivel (az elmúlt napokban majdnem teljes mértékben sikerült I. készletét elfújkálnunk), az esti betevő csokival(?!), plédekbe csavarva vesszük be magunkat a nappaliba, orcával a TV felé, megvidámodva tanakodunk mit, mennyit nézzünk I. nagy DVD és video készletéből.
Ma is holnap fekszünk le :o)!

Szept.10.:

Ezek után meglepő módon már 9-kor feldagadtunk, és álmos szemekkel tapogatóztunk a teás pixis után, hogy aztán laposakat pislogva kortyolgassuk a forró teát. Azért 10-re összevakartuk a romjainkat, és megindultunk: láttunk kirakodóvásárt, bolhapiacot, turistáknak ajánlott ajándékboltot, Hong Kong centert (Gellért hegynyi kínai áruval). Port Adelaide-ben – szorosan a Semaphor mellett (ami egy tulipirosra festett, ma már használaton kívüli világítótorony) – egy óriási csarnokfélében hétvégi nagy vásárt.  Elképesztő mennyiségben láttuk a bóvlit, szorosan mellette az igényes kidolgozású porcelánt, vagy másegyebet, fafaragó gyönyörű munkáit, kőékszereket, arany-, ezüst ékszereket, ruhaneműt minden mennyiségben, mint minden ilyesfele vasaron. Szóval kivásároztuk magunkat. Érdekes volt, csak már a végére nem nagyon tudtam, hogy most éppen melyik csarnokban melyik vásárnál tartunk.

Hugomék nagyon élnek, mindketten imádnak vásárolni, aprólékosan bogarásszák át az egész csarnok kínálatát. Én helyben futok, mert nekem már sok, így, hogy ne zavarjam őket, kimegyek a teraszra cigizni, és hajókat bámulni. Ez egy kicsit helyre rakja a sokminden árufélétől kótyagos fejemet. Órákig el tudnám bámulni a hajók jövés-menését, amit a sirályok rikácsolása kísér, de sajnos a hűvös szél visszazavar az áruk közé.

Estefelé belekukkantottunk az itteni Megasztárba (itt `Idol` néven fut). Hát…… nekik adom. Hallgatva a lányocskákat-fiúcskákat erős hiányérzetem volt a mi Caramelünk, vagy Ruzsa Magdink után.

Láttunk itteni `Áll az alku` műsort is, a legmagasabb megnyerhető érték 200 ezer dollar. Hát…… nem szakadtam meg az izgalomtól. (Szerintem ráadásul a mi Gundel Takacsunk ezerszer jobb!!!) Dehát itt ez tetszik a tapsorkánt hallgatva, nomeg nem muszáj nézni!!!! Ezen felbuzdulva gyorsan befogtuk a szájukat, inkább magyar felirattal megnéztük a Gladiátort DVD-n. Én még nem láttam, szerintem óriási film. Örültem a magyar feliratozásnak (hát még Éva), mert időnkent égnek áll a hajam a sok ausztrál-angol szövegtől. Az is igaz, hogy egyre jobban értem, megaztán Ilonka lépten-nyomon tanít út közben is.

 Szept.11.:

Ma végre először 20 fok körüli a hőmérséklet. Gyönyörű napsütéses az idő, szikrázóan kék az ég, ahogy annak lenni köll!! Végre elállt az eső, a szél sem fúj. Ezért úgy döntött Ilonka, hogy ránk fér egy kis napsütés, és elvisz az Adelaid-et környező hegyekbe. Csináltunk egy nagy körutat, ideírom, mar csak a dili kedvéért is (meg hogy itt milyen helységneveket lel a messziről ideszakadt hazánklánya): Salisbury — Nuriootpa — Angaston — Eden Valley — Springton — Mount Pleasant — Williamstown — Gowler — Salisbury (home, sweet home).

A felsorolt helységeket dimbes-dombos smaragdzöld füves, rengeteg óriasi gumifas (ezen laknak a gumimacik?) terület veszi körül, nagyon tetszik a szememnek. Mindenütt rengeteg karám, az egyikben birkák, a másikban (jé!) alpakka (na milyen művelt lettem a Royal Show óta?), a harmadikban lovacskák, a negyedikben előlről kezdődik az egész. Ja, a Valley-nevű helyek (pl. Eden Valley)mindegyike bortermő vidék, igy nem meglepő a karámokat váltó végeláthatatlan szőlőültetvény.

Az igazi uticélunk Springtonban egy óriási, nagyon öreg vörösgumifa, a Herbig Family Tree. Arról kapta a nevét, hogy 1856-1860 között itt lakott a fa odvában a Herbig házaspár, akiket nem fogadtak be a springtoni telepesek. 17 gyermekük közül az első kettő ide született. Később beköltöztek a kis településre (ma sem túl nagy, farmerek lakják), amely megőrizte emlékhelyként a fát. (Remélem egy kicsit a falu szégyenének emlékére is.) Mindezt már a fa odvában elhelyezett leírásban olvasom, ami a család történetéről szól. Megnézem a másik tárlót is, ahol a Herbig család tagjainak képe, és rövid élettörténetük áll.(16.sz.kép)  

A fa odvában ma is látszik a korom, hisz nyilván mostak, főztek, vagy éppen csak melegitettek. Gondolom akkoriban a fa is maskepp nezett ki, hisz itt elfért 2 felnőtt és 2 kisgyerek, nyilván aludtak, főztek is valahol. Nehéz elképzelni az életüket, nem lehetett piskóta asszony a nagyon törékenynek látszó Mrs.Herbig. 

Képeslapot is vettünk, amin a fa tövében egy kb. 35 év körüli fazon álldigál, a képeslap szövege szerint Ő az ük-ük-ük-ükunokája ennek a házaspárnak.

A Herbig Family Tree még mindig él (17.kép.), bár csak két vastag ágon van lombkoronája. Ott viszont láthatóan otthonra találhatott az a Rosella-papagaj pár is, akik jó magasról fütyültek ránk, valamint Dél-Ausztrália nemzeti madara, a Macpie (ez a madárka “repked” pl. a rendőrök zubbony- és ingujján).

Szóval ma gyönyörű utunk volt. Hab lett a tortán, hogy hazafelé, a kocsiból kiböktem egy igazi vadonélő kengurucsapatot, amint körbefogtak egy bokroskás részt és elmerülten vacsoráztak. Nagyon megörültem nekik, hisz más az Állatkertben kengurut látni, és más itt, a szabad természetben.

Holnap, ha minden igaz, és az idő is engedi, a cel: a City!!!