Szept. 18. Tovább Alice Springs felé

2007 július 9. | Szerző: pilincka |

Korán ébredünk, némi lődörgés és reggeli után bepakolás és 8.30-kor búcsút intünk J. néninek azzal az igérettel, hogy 4-5 nap múlva találkozunk.

Agyő Coober Pedy, irány a Stuart Highway, a végcél Alice Springs. Újabb kemény megpróbáltatás az ülőgumóinknak, 680 km vár ránk.

Az első megálló Marla: kellemes zöld kis oázis a nagy bushban. Naná, hogy benzinkút, kajálda, motel, és érdekes módon nagy nyüzsgés van. Egy nagy busznyi középiskolás, egy másik nagy busznyi ázsiai turista (bocsi nem tudom, hogy kínaiak, vagy japánok, vagy kik) és néhány autós utazó osztozik a kis bisztrón, élelmiszerbolton (ahol persze minden van elemlámpától az alsógatyáig). Ebéd és tankolás után irány Kulgera, ami egy kis roadhouse néhány szobácskával.

Kulgera előtt kb. 16 km-re van a déli-északi határ, ahol nagy kő emlékműféle, az egyik oldalán Northern, a másikon South Territory felirat jelzi, hogy innen kezdve belépünk a -többnyire- aborigin területre. Árnyékos autóspihenő, kézmosó-, tusoló-, kultúrált WC-lehetőség bírja rá az utazókat egy kis pihenésre. Van is keresztbe-kasul fotózkodás.

Egy árnyékos tető alatt mindenféle korabeli fotók, térképek mesélnek a Stuart Highway pionirjairól, akik tevekaravánnal szelték át Ausztráliát Délről Északnak, Darwinig. Poszterek számolnak be az útjukról, az út közbeni nehézségekről. Vannak olyan térképek is, amelyek az aktuális terület állat- és növényvilágáról szólnak. Szóval, érdekes bámészkodnivaló, közben kicsit pihen az elmacskásodott láb, az ülőgumókról nem is beszélve.

Innen leginkább aborigin terület, az út szélén tábla, vagy éppen vörös felfestés jelzi, hol nem szabad egyéltalán megállni, hova nem szabad bemenni. Észak-Ausztraliában még mindig vannak olyan területek, ahova beengedik ugyan a fehér embert, de a kijövetel nem annyira tuti.

Innen kezdve sok helyen láttunk az út szélén is, az úttól beljebb is különböző méretű, -formájú, -szinű kőoszlopokat, amin jól látszott, hogy a természet ilyet nem alkothatott. Láttam kövek oldalára pontfestéssel írt jeleket is. Igy üzennek egymásnak a bennszülöttek. (Egyik-másik kifejezetten tetszett, de nem volt rá lehetőség, hogy lefényképezzem, hisz naná, hogy leginkább vörös csík virított az út szélén, eleve megtiltva a megállást.)

Kulgerától már csak röpke 75 km-t kellett megtennünk Erldundáig. Az úton kupaktanács: megnézzük a szállás lehetőségeket, mert csak innen lehet (szinte derékszögben induló úton) eljutni az Uluruhoz (korábbi nevén Ayers Rock)és a Katja Tjutához (The Olga’s) és az út Erldunda és a kövek között oda-vissza kb. 700 km. Utána kellene tovább mennünk Alice Springs-be, hisz az az uticél.

Erldunda szinte csak a Desert Oaks Resort-ból és egy benzinkútból áll. Úgy döntöttünk (főleg miután kedvező áron 118 $/nap/szoba kaptunk szállást), 2 éjszakát töltünk itt, így kényelmesen meg tudjuk nézni az Ulurut, az a kb. 700 km így is elég húzós lesz.

A Desert Oaks Resort egy szép nagy motel sok-sok un. unittal (apartmannal), sátorhellyel, turistaszállással, amit itt backpakedge-nek hívnak, ami hátizsákot jelent. Van egy helyes kisvendéglő is, a talponülő falait tömérdek ország tömérdek papirpénze díszíti. Találtam régebbi tip. 500-ast, 200-ast is, nagyon megörültem neki, bár a pénzre filccel valaki ráírta a (magyar) nevét, és ohioi címét. :o) Nagy kifutóban kunyeráló emucsapat fokozza a hangulatot. 

A motel kényelmes, 5 ágyas szoba légkondival, TV-vel, az elmaradhatatlan vízforralóval, a hűtőbe készített 2 l-es vízzel, behűtött poharakkal, kellemes tusolóval. Vacsora szatyorból (vajaskenyér, dobozos leves), pohár bor a tavernában (kacsingatás a netező helyre, szamítgatás, ugyanis 10 perc 3$), cigizés a szoba előtt (mindenhol csak a kijelölt helyen szabad dohányozni), ájulás a puha-pihe ágyikóba. 1 óra múlva riadt ébredés, mert nyikorog a szoba elott lefektetett deszka `járda`: megérkeztek a szomszédok. Visszaájulás abban a reményben, hogy több `rinocéroszcsapat` nem közlekedik előttünk.