2006.09.19. Uluru-Katja Tjuta

2007 július 26. | Szerző: pilincka |

Az ajtónk előtt masírozó `rinocérosz` bandák ellenére, főleg mivel igen-igen fáradtak voltunk, jót aludtunk. Én ugyan meg-meg ébredtem hajnal felé, mert egyre több autó indul még sötétben az Uluruhoz.

Ma is nagy út áll előttünk, hisz az Uluruhoz eljutni sem csekélység (oda-vissza kb. 540 km), onnan a Kata Tjuta, ami egy hasonló képződmény, további 80. Már 8-kor úton voltunk.

Curtin Springs-nél megálltunk tankolni és ebédelni. (Eddig itt a legdrágább a benzin, 1.40 $/liter.) Remek hely, alig akartunk tovább menni, hisz Curtin Springs valóságos kis oázis. Rejtély, honnan veszik a vizet itt a sivatagban, de tény hogy minden gyönyörű zöld, folyamatosan locsolnak. Van szállás lehetőség is. Itt is szaladgál néhány emu  szép tágas karámban, tengeri malacok nagy ketrecben, nagy papagáj dumál a teraszon, a bejáratnál több mint két méter magas kaktusz-bokor(?). Külön épületben – aminek a külső falán karikatúrák jelölik melyik a fiúk, melyik a lányok része – tusolási lehetőség is van, és mindez a főépületen kívül. Tehát oda bárki mindenféle kötelezettség nélkül bemehet, tusolhat, elintézheti a dolgát, és mehet tovább. Kedves gesztus azokkal szemben, akik csak felfrissülésre vágynak a hosszú úton.

A terasz, ahol az ebédhez terítenek olyasmi mint nálunk egy nádfedeles, kőpadlós veranda, csak itt nem náddal, hanem valami kiszárított (vagy csak a naptól kiszáradt?) bush-növénnyel borítják le a kifeszített dróthálót. Ennek igen örülnek a kismadarak, hiszen remek fészkelési lehetőség. Hangjukból ítélve ki is használják. Nem látjuk őket, mert jól el tudnak bújni, de a hangok alapján egy egész madárka csapat tanyázik fölöttünk. A terasz szélén tábla hirdeti, hogy azon a helyen lehet hazudni :o). Óriási! Nagy ötlet!!!

Farmer ebédet rendeltünk (igy volt kiírva a táblára), amit PLÉHTÁNYÉRON szervíroztak: 4 közepes szelet sült házisonka, 2 tükörtojás, 2 szelet piritott toastkenyér, amire a sonka szaftját csöpögtették, sült paradicsom. (Most is összefut a nyál a számban, ahogy visszagondolok rá.) Fergeteges ízű, igen emberes adag volt, de mivel nem reggeliztem, és még messzinek tűnt a vacsi-time, megküzdöttem vele (meg Ilonka hozzám átcsempészett 1 db tisztes méretű sültkolbászával-sült paradicsomával). Leguritottunk egy dobozos sört (ó jaj! 10 $!), és `futás`. A lányok bádogbögrében kapták a kávét :o)!! Szóval igen hangulatos, barátságos az egész hely, nagyon szép.

Nemsokára elértük az Uluru Nemzeti Park bejáratát, ahova  -micsoda csapás!- 25 $/fő a beugró. Viszont névreszólóan kiállított jegyünk bizonyítja, hogy Mrs. XY 25 $-ral segítette a Park fenntartását.  Miután visszatért a pir lesápadt orcánkba, röpke további 100 km után feltűnt az út végén!! És gyönyörűen vöröslött a messzeségben. És nőtt és nőtt, ahogy közeledtünk, hatalmas, szépséges!!  Gyönyörű vörös szine ajándék volt nekünk, hisz borus időben “csak” egy hegy. Állitólag napfelkeltekor és naplementekor meg szebb, sőt, a jegyünk mellé adott füzetecskéből az is kiderül, hogy sokan kifejezetten a napfelkeltét, -lementét nézni jönnek csak ide. (Ezek szerint ezek a lelkesek ébresztettek hajnalban!!) 

Megcsodáltuk röptében, elnyargaltunk mellette és először a Kata Tjuta-hoz mentünk. Az is nagyon szép, óriási, monumentális. Amíg egyben volt ugyanolyan lehetett mint az Uluru, de valamilyen módon, nyilván az időjárás hatására feldarabolódott. Az óriási darabok között különböző hosszúságú sétautakat szerveznek, persze szigorú feltételekkel. Pl. van olyan, ahol csak vezetővel szabad menni, mert ha ott e kődarabok között eltéved valaki, hát….. Sajnos a mi időnk igen be volt osztva, így jónéhány fotó, jóadag sóhajtozás után visszaindultunk az Uluruhoz.

Az Uluru távolról sem volt piskóta, de most, hogy itt kocsikázunk körülötte, szinte fölénk tornyosul. A legmagasabb pontján 290 m magas. Nagyon érdekes, hogy a kőzetrétegek nem vizszintesen láthatóak, hanem függőlegesen. Erre hallottam olyan véleményt is, hogy talán valami óriási földmozgás miatt a nagy kő befordult a földbe, ezért láthatóak függőlegesen a rétegei. Nem semmi! Elmélázok a dolgon: ha ennyi van kívül, mennyi lehet belőle még a föld alatt!! És mindez EGY óriási kőtömb!!

Nagyon szép kocsiút vezet körbe, a “szebb” pontokon tábla hirdeti, hogy ott érdemes megállni fényképezni. Több helyen találtunk olyan fedett pihenőhelyet, ahonnan jól lehetett bámészkodni hűsölés közben. Alacsony kerités megy körbe biztonságos távolságban a kőtől, gondolom nem véletlenül. Körbefurikáztuk, egy helyen lehet csak teljesen közel menni, ott szép parkolót (a szokásos tusoló-WC), pihenőhelyet építettek ki. Itt föl is lehet mászni láncokba kapaszkodva, nagyon szigorú előírások betartásával (nyáron min. 4 l vizet kell fölcipelni ÉS MEG IS INNI, hisz itt nyáron megközeliti az 50 fokot is). Óriási táblákon több nyelven figyelmeztetik a turistákat a megfelelő cipő, ruházat, stb. használatára. Ezek után mindenki saját felelősségére felmászhat a hegyre, és bizony minden óvatosság és figyelmeztetés ellenére minden évben szed áldozatokat. És biztos, hogy a Kivagyi Turista volt az áldozat, mert nem hitt a figyelmeztetéseknek.

Bibibi, én is feljutottam a hegyre. Igaz, hogy csak 5 m-ig, na jó, lehet, hogy 10 is megvolt. Hugom egy pár méterrel magasabbra is felment. Ilonka a bush-bokrok hűvöséből vihogott rajtunk, ahogy nagymami korunkhoz meltatlanul kalapot lengettünk,  sőt, kicsit ugrabugráltunk is örömünkben. (A kisgyerekeknél osztatlan sikert arattunk, a felnőtteknél…. hát, ők úgy tűnik, elfelejtettek gyermekien örülni.) Jól megtapogattam ezt a Nagy Vöröset, hátha csak álmodom, de ennyi maszatot amennyit a kezemről később lemostam nem lehetett csak álomban összeszedni. Nem igaz? Most először próbálkoztam az útra vásárolt digitális fényképezőgepemmel videot késziteni. Bár a visszajátszások jónak tűnnek, most izgulhatok Adelaide-ig, hogy sikerült-e? Mindenesetre folyton nyomom a gombot mint süket a WC ajtót, valamelyik felvétel csak használható lesz.

Hullafáradtan értünk vissza Erldundába. Gyors kaja ismét szatyorból. Teli pocakkal, fényesre suvikszolva, pizsamában álldigálunk a szoba előtti részen (de csak a jól megvilágított területen). Fölöttünk a Tejút, a Dél Keresztje. Gyönyörű! Az ember úgy érzi, csak felnyúl, és kotorászhat egy kicsit a csillagok között. A Tejút csak azért maradt eredeti formájában, mert túl fáradt voltam a felnyúlkáláshoz :o).

Később akár már rinocérosz csapatok is közlekedhettek a szobánk előtt, haha! úgysem hallottuk.